Holnap eljön a várva várt nap, a kisgyermekek nagy kedvence, mikor is elvonulnak a szobájukba, a Jézuska pedig az angyalai segítségével telepakolja a fenyőfa közvetlen környezetét nagyobbnál nagyobb ajándékdobozzal. A sok kis lurkó megrohamozza az ajándékokat, és olyan vadul kezdi el széttépni az amúgy szép csomagolást, mintha az élete múlna rajta.
Manapság egyre több kisgyerektől hallom azt, hogy ők nem kifejezetten az ajándék miatt szeretik a karácsonyt, hanem azért is mert "anya, apa, nagymama, nagypapa és a tesó együtt van velem." Nagyon aranyosak mikor ezt próbálják eldarálni, igaz nem tudom, hogy ebből mennyit gondolnak komolyan. Szokták mondani, hogy a kisgyerekek érzelmei a legőszintébbek, soha nem hazudnak, de ki tudja, talán ezt a szöveget valaki a fejükbe beszélte, pedig egy kisgyereket senki se vet meg azért, ha azt mondja, ő az ajándékok miatt szereti a karácsonyt, hisz a szülők akkor a legboldogabbak, mikor látják csemetéjük felcsillanó szemeit, mikor kibontotta az ajándékát.
Személy szerint én még mindig egy kisgyerek lelkesedésével várom az év végi ünnepeket. Mindig szerettem a díszeket, a fenyőfa illatát, a finom főztöket, és azt, hogy ezen a napon felhőtlenül tudunk szórakozni, nevetni mindenkivel még akkor is, ha adódnak néha bonyodalmak. Többek között most a tavalyira célzok, mikor is elveszítettük Ronniet, a család akkori legfiatalabb tagját. Egy nagyra nőtt német juhászról beszélek, aki Januárban lett volna egyéves, de sajnos nem élhette meg az egyéves kort sem. Őszintén remélem, hogy idén nem lesz semmi szomorú, ami miatt sírni vagy bánkódni kellene.
Már November eleje óta úgy pörgök, minta ringlispíl. Igaz, ha karácsonyról van szó, akkor már a legnagyobb nyári melegben is képes vagyok azon gondolkodni, ki mit kapjon, mit kérjek, mi legyen az akkori menü. Igaz olyankor hamar el is felejtem, de jobbára elkísér az érzés karácsonyig. Most pedig, hogy életem legjobb dolga történt meg velem Szeptember 14.-én, (az előző cikkben már olvashattátok) így eldöntöttem, hogy mivel nincs mire várni, hát várok a karácsonyra. Már November végén azon filozofáltam, hogy mit kérjek, igaz December közepéig nem sikerült kitalálnom. Advent első vasárnapja előtti hétvégén szedtem elő a karácsonyi díszeket, égőket, melyeket ebben az évben a szobám díszítésére használtam. Nem akartam az idén karácsonyfát állítani, mivel soha nem szerettem a műfenyőket, a fenti lakásban pedig úgy is lesz egy biztosan csudi szép normann (vagy mi a fene XD) ami kb. az egész nappalinak elfogja venni a 2/3 részét, megmoccanni nem tudunk majd tőle, de szép és jó lesz, mint mindig. Így hát az égősort szépen körbetekertem a szobámon, az egyik saroktól az átlósan vele szemben lévő másikig, így az egész szoba olyan mint egy nagy karácsonyfa. Több helyen van boa, gyöngysor, vagy épp gömbök, de természetesen az adventi gyertya se maradhatott ki a jóból. Az is ott van a szobámban.
Az első adventi nap talán el se jutott a tudatomig. A második már talán, a harmadik pedig még inkább. Ám a legnagyobb fordulópontot a negyedig jelentette, mikor is Bécsbe utaztam az iskolával.
A múlthetem azzal telt, hogy ajándékokra vadásztam, majd be kellett csomagolnom, ami elég vicces mutatvány volt. De húgomnak csak Bécsben sikerült összeszednem valamit, amibe első látásra beleszerettem.
Most pedig eltekintve attól, hogy hetekkel, hónapokkal ezelőtt milyen karácsonyi hangulatom tudott lenni, egyáltalán nincs. Nincs itthon sürgés-forgás, nincs normális hó. Igazán talán akkor lenne karácsonyi hangulatom, ha nagy hó lenne, kék lenne az ég és sütne a nap, persze hideg lenne, hogy ne olvadjon el. Holnap karácsony, és még se érzem úgy.... ez azért vicces nem? Minden esetre ma már megnéztük a Karácsonyi éneket, most pedig a Igazából szerelem megy, így mindenki láthatja, hogy érezzük a mindjárt beköszöntő karácsonyt. A felhajtás csak holnap kezdődik.
Ez pedig egy csodálatos dal, egy gyönyörű hangú énekestől, Josh Grobantől : )
(Thankful)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése