Na nézzük.... eltekintve attól, hogy itt a blogon megállt az élet, a való életben nem. Az úgy szalad, hogy nincs is időm felocsúdni, de már vége is van egy hétnek. A karácsony is úgy elszaladt, mintha csak egy fél napig tartott volna. Pedig az előkészületek, a díszítgetések kimondottan sokáig tartottak. Egy teljes hónapig azzal voltunk elfoglalva, hogy a ház csillogjon villogjon a sok égőtől, dísztől, de mikor már élesben kellett díszelegnie, azon a három karácsonyi napon, szinte jelentéktelennek tűnt. Akkor már csak megrándítottuk a vállunkat, hogy jó, ég. És? Már nem tűnt olyan fontosnak, mint eleinte, mikor azok a helyükre kerültek. Akkor még csodálkoztunk, el voltunk varázsolva, hogy milyen szép. Most pedig hol tartunk? Karácsony után két héttel, és már se karácsonyfa, se díszek.
A szilveszter hasonló gyorsasággal robogott tova. Azt a napot itthon töltöttem, nem mentem sehova, csak ültem egész este a gép előtt és hallgattam a tűzijátékok morajlását, robbanását.
Az iskolára való visszaállás könnyebben ment mint hittem. Azt hittem napokig fogok nyűglődni, hisztizni, hogy nem akarok megint oda bemenni, de végül semmi ilyenről nem esett szó. Viszont megfordult valami a fejembe, amit mostanra el is vetettem, mivel nem megvalósítható. Egy ideje biztos vagyok benne, hogy nem ebbe az iskolába akarok tanulni. Már nem érdekel úgy a művészet, rájöttem, hogy nem vagyok oda a fotózásért, csak hobbi céljából csinálom, de akkor erőteljesen. Soha nem szerettem, ha megszabják mit csináljak abban a műfajban, amit szeretek. Makacs vagyok mint az öszvér, és képes vagyok egy tanár szavainak is ellenállni, pedig tudom, hogy nem lenne szabad. Szóval sokkal jobban érezném magam egy emelt magyar szakos iskolában, mivel rájöttem, hogy inkább humánusabb beállítású vagyok. Persze örülök neki, hogy elég sok mindenre képes vagyok, többek között tudok rajzolni, festeni, fotózni és írni is, ami jelen pillanatban többet számít nekem mint az előbb említett három másik. Össze kellett szednem magam ahhoz, hogy ráébredjek arra, nincs más választásom, még ha az élet nehézségekkel tarkítja a Kisképzőben töltött életemet, nem hagyhatom ott. Így legalább lesz egy szakmám, ha pedig egyetemre, főiskolára kerül sor, akkor oda megyek ahova akarok. Igaz még szoknom kell a gondolatot, de majd megbarátkozok vele. Rájöttem, hogy nekem szükségem volt még 2 évre, hogy rájöjjek arra, nem ez az életcélom.
Más:
Van egy Spanyol sorozat, mely a kedvencemmé nőtte ki magát. Eddig nem igen voltam sorozat mániás, csupán bele-bele nézegettem egy adott soriba, most viszont találtam egyet, amit rendszeresen nézek. El Barco, vagyis A bárka címen híresült el. Október óta adták az AXN-en, igaz most szünetet tartanak, mivel nyáron indítják ugyan csak ezen a csatornán a második évadot.
A lényeg a lényeg! Josh mellé, a kedvencek falára felkerült még egy illető, Mario Casas. Jópofa, vicces, jóképű és emellett egy kimondottan jó testű srácról beszélünk. Színész és modell is egyben. Szóval büszke lehetek magamra, már két kedvenccel büszkélkedhetek : D
 |
| Mario Casas |
A mai dal kicsit másabb mint amit eddig betettem, egy rockbandáról, a Nickelbackről van szó. Ez az első csapat, amit úgy szeretek ahogy van! Énekestül, zenéstül, mindenestül!
Nickelback - Someday
Következő bejegyzés témája:
-Bővebben Josh Grobanről és Mario Casasról
